Búsuló Juhász Étterem - Budapest

Búsuló Juhász Étterem - magyar, nemzetközi konyha

Képek az étteremről

Búsuló Juhász Étterem

1118 Budapest, Kelenhegyi út 58.

Búsuló Juhász Étterem
Kelenhegyi út 58. , 1118 Budapest

Egyedülálló környezetben a belvárostól 5 percre, a Gellért-hegy Dél-nyugati oldalában egy örökzöld lépcsőzetes kerttel körülvéve található éttermünk.

1901-ben nyitotta meg kapuját a ház, mint fogadó, nevét Izsó Miklós egy közelben álló szobráról kapta, aminek egy másolata a mai napig megtalálható éttermünkben. Majd 50 év múlva itt nyílt meg az első egész éjszaka is nyitva tartó bár, ami kedvelt helye volt a szórakozni vágyóknak. Még mindig legendás helyként emlegetik azok, akik akkor ide jártak, mikor újra eljönnek hozzánk és mesélik mosolyogva anekdotáikat. 1992-ben a teljes házat újjáépítették, a mai méreteit ekkor alakították ki. Jó néhány évig főként turisták látogatták, az ő kívánalmaikat próbálták az akkori üzemeltetők kielégíteni.

Éttermünk nem dohányzó. A dohányzó vendégeink az oldal teraszunkon kialakított dohányzóban tudnak dohányozni az őszi-téli szezonban. Teraszainkon lehet dohányozni.

A csapatunk 2006-ban vette át az étterem üzemeltetését. Az új cél a magyar vendégek visszacsábítása volt és ezért nagy lendülettel kezdtünk bele a ház átformálásába. Fokozatos felújítás vált szükségessé ekkor már újra, amit azonnal el is kezdtünk. A terv megvalósításához sikerült egy fiatal ambiciózus séfet is igazolnunk. Éttermi igazgatónknak, aki éveket dolgozott sommelierként is, pedig sikerült új pohárnokot találni, és kinevelni a személyzet tagjaiból. Mindeközben nagyon finom, de sok apró változtatással fokozatosan jutottuk el a 2010-es évig. Ebben az évben eljutott koncepciónk a leglátványosabb mozzanatáig, amikor is felújításra került az étterem teljes homlokzata és a Panoráma termünk teljes belső megjelenése.

A cél, amit mindenképp el szeretnénk érni, hogy vendégeink tőlünk távozva úgy gondoljanak ránk, hogy ide mindenképp vissza kell térniük. Szeretnénk, ha vendégeink nem csak egy alkalmi éttermet látnának bennünk, ahova csak különleges időben látogatnak el, mint eddig. Ma már egy olyan hely várja őket, ahová bármikor betérhetnek, egy könnyű ebédre, egy finom kávéra vagy teára, vagy egy vacsorára a dél-budai panorámában gyönyörködve.

Nem kívánunk címeket és hangzatos dicséreteket sem megvenni, sem elnyerni. Mi csak azt szeretnénk, ha a vendégeink szeretnének hozzánk járni. Ehhez igazítottuk az étterem belső atmoszféráját, kínálatát, szervizét és árait. Nagy hangsúlyt fektetünk a boraink kiválasztására és szakszerű szervírozására. Ezért készítettünk egy új, látvány borhűtőt az étterem bejáratába, hogy ezzel is hangsúlyozzuk a bor iránti elkötelezettségünket. Az étteremben mindig dolgozik sommelier, akikkel állandóan járjuk a kóstolókat, borvidékeket és borászatokat, hogy tudásuk naprakész maradhasson.

A célunk eléréséhez folytatni akarjuk az étterem rekonstrukcióját, hiszen mindig újabb és újabb ötleteink valóra váltásához szükségesek a változtatások.

Az étterem kínálata és vendégköre is jelentősen átalakult napjainkra. Kiemelten kezeljük a hazai és a környékben lakó vendégeinket, ezért jelentősen átalakítottuk étlapunk szerkezetét és árait is mérsékeltük. Különböző kedvezményekkel várjuk őket.

Étlapunkat szezonálisan változtatjuk, de mindig megtalálhatók rajta a magyar konyha klasszikusai és séfünk saját kreációi is.

Borlapunk is állandóan változik, a rajta található borok mindig kiegészülnek aktuális utazásaink alatt talált új tételekkel, így még törzsvendégeinknek is tudunk meglepetéseket okozni. Csak a mi általunk lekóstolt és nekünk is tetsző borokat válogatjuk be borlapunkra. Rotációs rendszerben minden borunkat pohárral is kínáljuk, ezt havi rendszerességgel változtatjuk.

Szeretnénk finom, érthető ételekkel, jó borokkal és profi szervizzel újra divatossá tenni és újra gondolni jól ismert éttermünket.

Foglalja le asztalát ingyenesen online a DiningCity-n: Búsuló Juhász Étterem – Budapest

Tovább:

Információk az étteremről

Értékelések és vélemények


4,7

(340 értékelés)


Konyha

4.6

Kiszolgálás

4.8

Hangulat

4.7

"ISMÉT FELKERESTÜK"

4
Konyha: 3 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
KELLEMES HANGULAT, FINOM ÍZEK bár az ételek hőmérséklete lehetett volna melegebb, de még elfogadható volt.
Károlyi Tibor - 2026. október 19., hétfő 16:13

"Kutyával"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Finom ételek, nagy adagok
Gerhardt Usuzsanna - 2026. október 19., hétfő 10:54

"Szuper Étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szuper kilátás, isteni ételek, kedves kiszolgálás, érdeklődés a felszolgálóktól, ami nem volt tolakodó. Zongora szó. Finom italok. Nagyon jól éreztük magunkat. Velünk volt az 5 hónapos unokánk, akivel szintén nagyon kedvesek voltak és helyet is biztosítottak a szoptatásra. Máskor is fogunk menni.
Kovács Tünde - 2026. október 19., hétfő 07:48

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Csodás kilátás a városra, fantasztikus zongora aláfestés a vacsorához…a kiszolgálás kiváló az ételeknek pedig nem volt párja! Alig várjuk a következő találkozást🤗
Varga Vivien - 2026. október 18., vasárnap 08:20

"Nem búsultunk"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az étteremnek van egy kis fogadó tere, itt helyezkedik el a ruhatár is, mely ritka egy étteremben. Nem ablak mellett volt a foglalt asztalunk, de pillanatok alatt megoldották, hogy ott ülhessünk. A kiszolgálás végig figyelmes és gyors volt. Az ételek nagyon finomak. Mivwl mindennel elégedettek voltunk az étterem szép, kellemes berendezésű a kilátás pazar, ezért jó hangulatban voltunk mind a négyen. Visszatérős hely.
Kondor Zsuzsa - 2026. október 18., vasárnap 07:48

"Búsuló Juhász "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Barátságos, figyelmes kiszolgálás, finom ételek. Gyönyörű kilátás.
Erdész József - 2026. október 18., vasárnap 07:40