Búsuló Juhász Étterem - Budapest

Búsuló Juhász Étterem - magyar, nemzetközi konyha

Képek az étteremről

Búsuló Juhász Étterem

1118 Budapest, Kelenhegyi út 58.

Búsuló Juhász Étterem
Kelenhegyi út 58. , 1118 Budapest

Egyedülálló környezetben a belvárostól 5 percre, a Gellért-hegy Dél-nyugati oldalában egy örökzöld lépcsőzetes kerttel körülvéve található éttermünk.

1901-ben nyitotta meg kapuját a ház, mint fogadó, nevét Izsó Miklós egy közelben álló szobráról kapta, aminek egy másolata a mai napig megtalálható éttermünkben. Majd 50 év múlva itt nyílt meg az első egész éjszaka is nyitva tartó bár, ami kedvelt helye volt a szórakozni vágyóknak. Még mindig legendás helyként emlegetik azok, akik akkor ide jártak, mikor újra eljönnek hozzánk és mesélik mosolyogva anekdotáikat. 1992-ben a teljes házat újjáépítették, a mai méreteit ekkor alakították ki. Jó néhány évig főként turisták látogatták, az ő kívánalmaikat próbálták az akkori üzemeltetők kielégíteni.

Éttermünk nem dohányzó. A dohányzó vendégeink az oldal teraszunkon kialakított dohányzóban tudnak dohányozni az őszi-téli szezonban. Teraszainkon lehet dohányozni.

A csapatunk 2006-ban vette át az étterem üzemeltetését. Az új cél a magyar vendégek visszacsábítása volt és ezért nagy lendülettel kezdtünk bele a ház átformálásába. Fokozatos felújítás vált szükségessé ekkor már újra, amit azonnal el is kezdtünk. A terv megvalósításához sikerült egy fiatal ambiciózus séfet is igazolnunk. Éttermi igazgatónknak, aki éveket dolgozott sommelierként is, pedig sikerült új pohárnokot találni, és kinevelni a személyzet tagjaiból. Mindeközben nagyon finom, de sok apró változtatással fokozatosan jutottuk el a 2010-es évig. Ebben az évben eljutott koncepciónk a leglátványosabb mozzanatáig, amikor is felújításra került az étterem teljes homlokzata és a Panoráma termünk teljes belső megjelenése.

A cél, amit mindenképp el szeretnénk érni, hogy vendégeink tőlünk távozva úgy gondoljanak ránk, hogy ide mindenképp vissza kell térniük. Szeretnénk, ha vendégeink nem csak egy alkalmi éttermet látnának bennünk, ahova csak különleges időben látogatnak el, mint eddig. Ma már egy olyan hely várja őket, ahová bármikor betérhetnek, egy könnyű ebédre, egy finom kávéra vagy teára, vagy egy vacsorára a dél-budai panorámában gyönyörködve.

Nem kívánunk címeket és hangzatos dicséreteket sem megvenni, sem elnyerni. Mi csak azt szeretnénk, ha a vendégeink szeretnének hozzánk járni. Ehhez igazítottuk az étterem belső atmoszféráját, kínálatát, szervizét és árait. Nagy hangsúlyt fektetünk a boraink kiválasztására és szakszerű szervírozására. Ezért készítettünk egy új, látvány borhűtőt az étterem bejáratába, hogy ezzel is hangsúlyozzuk a bor iránti elkötelezettségünket. Az étteremben mindig dolgozik sommelier, akikkel állandóan járjuk a kóstolókat, borvidékeket és borászatokat, hogy tudásuk naprakész maradhasson.

A célunk eléréséhez folytatni akarjuk az étterem rekonstrukcióját, hiszen mindig újabb és újabb ötleteink valóra váltásához szükségesek a változtatások.

Az étterem kínálata és vendégköre is jelentősen átalakult napjainkra. Kiemelten kezeljük a hazai és a környékben lakó vendégeinket, ezért jelentősen átalakítottuk étlapunk szerkezetét és árait is mérsékeltük. Különböző kedvezményekkel várjuk őket.

Étlapunkat szezonálisan változtatjuk, de mindig megtalálhatók rajta a magyar konyha klasszikusai és séfünk saját kreációi is.

Borlapunk is állandóan változik, a rajta található borok mindig kiegészülnek aktuális utazásaink alatt talált új tételekkel, így még törzsvendégeinknek is tudunk meglepetéseket okozni. Csak a mi általunk lekóstolt és nekünk is tetsző borokat válogatjuk be borlapunkra. Rotációs rendszerben minden borunkat pohárral is kínáljuk, ezt havi rendszerességgel változtatjuk.

Szeretnénk finom, érthető ételekkel, jó borokkal és profi szervizzel újra divatossá tenni és újra gondolni jól ismert éttermünket.

Foglalja le asztalát ingyenesen online a DiningCity-n: Búsuló Juhász Étterem – Budapest

Tovább:

Információk az étteremről

Értékelések és vélemények


4,7

(322 értékelés)


Konyha

4.6

Kiszolgálás

4.8

Hangulat

4.7

"Kellemes hangulat és finom ételek"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A kiszolgálás fantasztikus volt, széles választék és isteni ételek vártak minket, csodás panorámával.
Szucsics Tímea - 2026. október 12., hétfő 10:01

"Vacsora"

3,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
Régen már jártunk itt az étteremben, és nagyon elégedettek voltunk, pontosan ezért választottuk most is Dining city alkalmával. A rendelésfelvételt lassúnak éreztük, valamint mikor a pincér felszolgálta a vizet nekünk az első pohárnál az asztalra öntötte a pohát helyett, mindezért még egy bocsánat sem hangzott el, elég kellemetlen volt és sokszor amúgy is alig értettük mit beszél, mert nem artikulált rendesen. Az ételekkel minden rendben volt, viszont sokáig ültünk a koszos tányérok felett es körbenézve a mellettünk lévő asztalokon is ugyanez történt, pedig nem volt tömve az étterem. A hangulat nem volt rossz, de kiemelkedőnek sem mondanám. Sosem szoktam panaszkodni sehol, mert én is vendéglátásban dolgozom sok éve és elég sok mindenben elnéző vagyok, de szerettem volna őszinte visszajelzést adni. Itt most nem igazán éreztük úgy magunkat, ahogy egy ilyen helyhez elvártuk volna.
Szárneczky Fanni - 2026. október 12., hétfő 07:21

"Ebéd a Búsuló Juhászban"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
A hely, a kiszolgálás és az ételek is kiválóak! A panoráma pazar amennyiben az ablak melletti asztalnál töltik az időt!
Németh Gábor - 2026. október 12., hétfő 05:46

"Ahol nincs búsulás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szuper hely. Finom ételek, kellemes hangulat, szuper kiszolgálás, csodás látvány.
Üsztöke Lél - 2026. október 12., hétfő 05:38

"Ebéd "

4,3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az előétel: hortobágyi palacsinta kifogástalan volt, viszont a főétel: vargánya gombás tészta túl sós, a desszert: pisztáciás tiramisu pedig túl keserű.
Darvasi Andrea - 2026. október 12., hétfő 05:34

""

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szép kilátás, udvarias kiszolgálás. A kihozott leves elsőre langyos volt, de nagyon készségesen megmelegítették. Az ételek is magas színvonalúak voltak, tudom ajánlani.
Fráter Botond - 2026. október 11., vasárnap 20:40