Trattoria Toscana - Budapest

Trattoria Toscana - olasz, mediterrán konyha

Képek az étteremről

Trattoria Toscana

1056 Budapest, Belgrád rakpart 13-15.

Trattoria Toscana
Belgrád rakpart 13-15. , 1056 Budapest

Remek olasz hangulattal és konyhával várja Vendégeit Budapest frekventált részén, a Vásárcsarnoktól pár percre a Trattoria Toscana étterem.

Tizennégy évvel ezelőtt az első budapesti trattoria megálmodóiként úgy igyekeztünk kialakítani profilunkat, mind az étel- és borválaszték tekintetében, hogy az könnyen érthető és jól felismerhető stílust közvetítsen vendégeink számára.
A toszkán gasztronómiát éppen amiatt szerettük meg, mert középpontjában az egyszerűség áll. És persze azért is, mert mindez egy rendkívül igényes alapanyag felhasználással párosul. Kiemelten fontosnak tartjuk ezért, hogy kizárólag a legjobbnak számító olasz beszállítók termékei kerüljenek konyhánkra, hogy ekképpen biztosítsuk az állandó és magas színvonalat. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt, a kiválasztott partnereinket rendszeresen felkeressük, hogy mindjárt ott helyben tesztelhessük, ellenőrizhessük a termelés folyamatát, legyen szó akár sonkákról, marhahúsokról, vagy éppenséggel borokról.
Megnyitásunk óta állandóan olasz szakácsok segítik munkánkat, így büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg immár több éve Mario Palermo Toscan Chef is oszlopos tagja konyhánknak.
A toszkán gasztronómia nemcsak arról híres, hogy rengeteg ételének központi eleme a zöldség, hanem arról is, hogy amikor marhahúsról van szó, nem ismer kompromisszumot. Például, mint a Bistecca alla Fiorentina, amely a toszkán régióbeli termelők eredet-tanúsítványával ellátva (Certificazione di Italiano) érkezik.
Étlapunkon úgyszintén megtalálhatóak az olyan tipikus toszkán ételek, mint például a „Pappa al pomodoro”, Cacciucco alla Livornese, Scoglio, Picci, Ossobuco alla Toscana és még számos toszkán különlegesség.
Vendégeink visszajelzései alapján méltán vagyunk büszkék desszertjeinkre, melyek közül a teljesség igénye nélkül a legkedveltebbek például: Panna Cotta, Tiramisu, Zuccotto, Creme Brulée stb.
A pizza sütés Olaszországban tájegységenként változik. Mi ebben is a toszkán stílust követjük, ezért kizárólag fatüzelésű kemencét, és jellemzően vékony tésztát, valamint sok feltétet használunk pizzáink elkészítésekor, melyeket mai napig a főváros egyik legjobbjaként tartanak számon a hazai és nemzetközi gasztronómusok.
Szakmailag magasan elismert itáliai és magyar pincészetekkel szorosan együttműködve, saját borbárt üzemeltetünk, melyet L’enoteca névre kereszteltünk. Több mint 200 féle bort tartunk itt, amelyekből vendégeink éppúgy válogathatnak kedvükre, mint a Trattoria Toscana borlapján szereplő tételekből.

Foglalja le asztalát ingyenesen online a DiningCity-n: Trattoria Toscana – Budapest

Tovább:

Információk az étteremről

Értékelések és vélemények


4,5

(94 értékelés)


Konyha

4.5

Kiszolgálás

4.5

Hangulat

4.4

"Szuper volt minden"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A kiszolgálás magasfokú volt, a felszolgálók profik, kedvesek, segítőkészek, de ez az egész személyzetre kiterjedt. Az üzletvezető is rendkívül szimpatikus volt. Köszönjük az élményt.
Bana Viktória Csilla - 2024. december 10., kedd 15:37

"Szuper! "

4
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Finomak voltak az ételek, de az adagok meglehetősen kicsik. A desszert után nem láttuk többet a pincéreket, pedig rendeltünk volna még .
Németh Dóra - 2022. október 19., szerda 14:12

"Régen jobb volt "

3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
Párszor jártam már az étteremben és mindig elégedett voltam az ételekkel, kiszolgálással. Most sajnos mindkettő erős kerdőjeleket hagyott bennem. Az aperitif italokat az ebéd végén kaptuk meg. Az ételsor sem minőségben, sem mennyiségben nem hozta azt, ami miatt odavittem a családomat. Sajnálom, hogy ilyen érzésekkel kellett eljönnünk.
Gilyen Timea - 2022. október 17., hétfő 06:50

"Ajánlani tudom"

4,2
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 3
Nagyon jó étterem és finom ételek.
Bazsó Attila - 2022. október 15., szombat 05:24

"Túlságosan el vagyok kényeztetve"

3,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
A kiszolgálás kábé olyan volt, mint egy „nem ismernek” helyen várnám (itt sem ismernek, több év is eltelik két itteni ebédem között). A negyedházzal üzemelő étteremben – 14.00-ra volt foglalásom - közvetlenül az ajtó mellett kaptam nevemmel ellátott helyet (egy mínusz, egy kis plusz) és egy kicsit zavart, hogy az aperitif proseccom az előétellel együtt érkezett, de ennyi azért még belefér, bár az már kevésbé, hogy a pezsgő nem volt kellően lehűtve. A halas menü + tiramisu (étteremhéten 9,9eft) jó volt és a fine dining adagok ellenére is jóllaktam. Ebéd végén a számlával együtt kértem egy kávét, ami lehetett volna a menüsorral meghirdetett ajándékitalom is, de inkább hoztak egy ajándék limoncellot, amit igazából nem bántam. A számla, a végén – egyedül voltam - az italfogyasztás miatt (prosecco + pohár bor + kis víz + capuccino) 17e forint lett, ami véleményem szerint, már nem tartalmazott érzékelhető diszkontot az elvárt minőséghez képest, és az értékelésem is alig jobb az átlagosnál, bár az étel nekem 4.0 volt. (étel: 4, kiszolgálás: 3, hangulat: 3)
Nagy Tibor - 2022. október 11., kedd 09:41

"Mint mindig"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Mint mindig, most is tökéletes volt minden.
Marti György - 2022. október 10., hétfő 12:51