Beülsz egy lounge-ba, előre elképzeled, hogy ááááá... itt tuti nem tudnak meglepni. És akkor ott ülve rájössz: de! Eleve azzal, ahol vannak. Tekergeted a google maps utcaképét, hogy: Hol? Hol? Hol? Aztán élőben rájössz, hogy bár milliószor mentél már át az Alagúton, soha nem láttad sem lentről, sem a Várból igazán. De ha ide jössz célzottan, akkor mégis könnyen megtalálod, még ha kicsit csodálkozol is, hogy itt?
Életvidám stáb a konyhában és az étterem térben is. Látszik, hogy, szeretik, amit csinálnak fiatalosak, gördülékenyek, vidámak, de ez nem megy az udvariasság rovására, igazából csak akkor látszik, ha akkor is figyeled őket, amikor nincsenek a vendégek közelében. A dolog tehát messze nem zavaró, hanem pont jó látni, hogy szeretik azt, amit csinálnak, de nem karótnyeltek, ellenben szerencsére nem is bulizzák el a dolgot, sőt, profik. Nem feszengenek, mégis udvariasak, nem érzed úgy, hogy vendégként Te vagy értük, mint sok öntelt pincér esetében (máshol). Segítőkészek, gyorsak, rugalmasak.
És attól függetlenül, hogy akár 5-6 ember is szervírozza a 3 fogást egy két fős asztalnál, soha nem hibáznak, mindig tudják melyik fogás kié (ez sok más étteremben még fix felszolgálóval sem működik, még étteremhéten sem).
És a fogások? Igazán lenyűgözőek, igazából nekünk sok Dining City résztvevő közül a Manna tuti dobogós az ízek tekintetében, sőt holtversenyben aranyérmes. Biztos visszajárók leszünk.
Zoli
- 2017. március 20., hétfő 07:05