Az ételek nagyon ízlésesek és ízletesek voltak, a kiszolgálás is rendkívül udvarias. Ami negatív, hogy az egyik felszolgáló, miután kértem a számlát elfeledkezett rólam, és nagyjából 25 perc után kaptam meg. Kicsit én is éreztem, hogy siettetnek az evéssel, azaz még az első ajándék előételt sem ettem meg, amikor már ott állt a 2. welcoma falatka és a leves is az asztalon. Mindenesetre az étterem berendezése (élő növények, design elemek, puritán, de mégis kényelmes székek, hasított bőr ülőkével) nagyon ügyesen van megoldva, a pincérek öltözéke is tetszetős, elegáns. Nagyon jól esett a két welcome falatka és az utolsó 3-as desszert ajándék, így összesen 6 fogáshoz jutottunk 3 áráért. Ami nekem különös volt (bár lehet, hogy csak amiatt, hogy nem jártam még ilyen magas szinvonalú helyen), hogy a pincérek elvitték az asztalról az ásványvizes flakont, oda, ahol nem is láthattam, így pedig fogalmam sem volt, mennyit fogyasztottam. A 8 decis ásványvíz ára felszolgálással együtt 1568 Ft volt, ezt kicsit sokalltam az értékével összevetve.
Mindenesetre hálás vagyok, hogy lehetőségem volt életemben először Michelin-csillagos étteremben enni ilyen áron, még úgy is, hogy a vízet beleszámítom, és ajánlani fogom másoknak a helyet.
Laura
- 2016. március 23., szerda 12:52