Az étteremmel kapcsolatban nagyon sokáig elfogult voltam, sajnos legutóbb minden várakozást sikerült alulmúlni (70 percet vártunk a főételre), de ez még pandemia előtti sztori, és abból a szempontból fontos, hogy volt bennünk egy kis aggodalom, még az érkezéskor is. Gyorsan ki is emelném, hogy gyorsan feledteték ezt velünk, egyrészt a nagyon jófej, és profi felszolgálók, másrészt a fent említett intervallumon belül simán elfogyasztottuk a három fogásos vacsorát, ami szerintem nagyon bőséges és finom is volt. A kiszolgálás, ahogy már említettem is, nagyon profi és gyors volt, mindenki nagyon udvarias, és még azt sem sikerült kitalálni, hogy ki (és hol) volt a chef manager, ami azért kiemelendő, mert az utóbbi időben több helyen láttam erre ellenpéldát (volt ahol nyíltan, a vendégek előtt kezdett parancsolgatni - nem koordinálni - ami szerintem gáz). Szóval a kiszolgálás nálam egyértelműen 5.
Spárgakrémlevest, és "kacsa duót" választottunk előételnek. Nagyon kíváncsian vártuk, a levest rengeteg helyen látni, és nagyjából mindenhol ugyanaz az ízvilág fogadott bennünket eddig, itt viszont egy teljesen újragondolt cuccot kaptunk, ami szerintem nagyon jól sikerült. A kacsa duót is izgatottan vártuk, amiben a májas réteg zseniális volt, a husi nekem elbírt volna még egy pici fűszert, és a tokaji zselé is kissé "halvány" volt, de ezek ugye teljesen szubjektív dolgok (és ez igaz a továbbiakra is), illetve - biztosan ez valami új trend, mert jártam így máshol is az előétellel - nem tudtam eldönteni, hogy kenjem, vagy kanalazzam, ezáltal kicsit zavarban voltam. összességében mindkettő finom volt.
Főételeink: mangalica szűz és marhapofa... Szerintem mindkettő brutálisan finom volt, bár a marhapofával kapcsolatban is hiányoltam némi plusz fűszert, de alapvetően talán így jobban kihozta a husi ízét, illetve jobban passzolt az édeskés répa/paszternák körethez. Amit mindenképpen ki kell emelnem, az a popcorn a sertés szűz, illetve kápiaszósz mellé! Bevallom, amikor először láttam/hallottam róla, nálam kiakadt a fancyometer, de megkövetem magam, egyszerűen ZSENIÁLIS, szerintem nagyon sokat adott az ételhez! :) A desszerteket már szinte fullon vártuk, a tonkababos körte a joghurthabbal egyáltalán nem az én ízvilágom, de nagyon finom volt. A tojáslikőr mousse is nagyon finom volt, de nagyon kételkedem abban, hogy nem volt benne alkohol. Ha nem volt, akkor *5-ös, mert hozta a feelinget, ha volt, akkor az zéró tolerancia mellett igen nagy hazárdjáték szerintem. A hangulathoz nincs hozzáfűznivalóm, a szokásos ötös (bár zenerajongóként nekem nagyon hiányzik az élőzene, ami már sajnos jó ideje nincs). Összességében hála és köszönet, nagyon szuper volt, az az egy csillag mínusz építő jellegű, és mindennemű negatív érzéstől mentes.
István Korpás
- Friday 28/01/2022