Az Étterem Hét keretében próbáltunk ki 3 fogást. Mikor megérkeztünk, kb 2-3 percet álldogáltunk a bejáratnál, mert a hölgy akinek feladata volt a vendégek fogadása, épp el volt foglalva, más pedig nem jött oda Hozzánk. Előételnek kacsamáj paté-t választottunk. Maga a paté és a hozzá kapott saláta finom volt, azonban a hozzá kapott pirítós hideg volt és ezáltal szinte ehetetlenül kemény is. Ez rontott az ízélményen. A másik negatív csalódás a főételnél történt, ugyanis rosé kacsamellet kértünk édesburgonya pürével. Mikor kihozták az ételt, nem tűnt túl gusztusosnak, mivel a hús pihentetése valószínűleg magán a pürén történt, így a piros húslé folyt a tányéron és a pürén is szét, így nem volt túl étvágygerjesztő a látvány, így nem fogyott el teljesen. A desszert mindezek után pozitív csalódás volt, mindkét féle, amit kaptunk finom volt. A kiszolgálás rendben volt, kedves és mosolygós volt a személyzet, a kilátás valóban gyönyörű. Két éve már jártunk ebben az étteremben, akkor minden nagyon ízlett, így ezek után a tegnapi este csalódás volt.
Dorogi Boglárka
- 2022. október 11., kedd 12:49