A megérkezés, a hely hangulata egyből nagyon kellemes élményt nyújtott. A személyzet rutinból, fiatalos “lendülettel” végezte végig a dolgát. A választott előételek rendben voltak. A leves és a mangalica sonka hozták, amit kell, de semmi extra. A főételeknél kezdődtek a csalódások. A ponty kiválóan volt megsütve, de a hal alapanyag minősége, íze sajnos nagyon gyenge volt, amit némiképp ellensúlyozott a köret. A borjúmáj hol száraz, hol szinte még nyers állaga tette próbára a gyomrunkat, a polenta íze, állaga teljesen jellegtelenre sikerült. A sütőtökös desszert porszáraz volt, a madártej viszont hozta az elvárható minimumot, extrának semmiképpen sem mondanám. Szubjektív véleményem szerint az adagok szükségtelenül nagyok (tekintettel a 3 fogásra). Valami nagyon nem stimmelt, mert a gyomrom jó 5 óráig küzdött az ételek megemésztésével, szegény feleségem ennél sajnos jóval rosszabbul járt.
Lehet, nekünk nem volt csak szerencsénk, vagy a végére (10-e vacsora) kicsit elfáradt a program. Régi vágyunk volt kipróbálni ezt az éttermet. Sajnos nekünk ez most csalódás lett.
Grabsits Dániel
- 2021. október 11., hétfő 08:51