Nagyon sok jót hallottam ismerősöktől, barátoktól a VakVarjú Étteremről, így történt, hogy a 2020-as őszi étteremhét keretein belül most ezt a helyet választottuk ki. Talán pont emiatt magasabbak is voltak az elvárásaim, és ennek tudható be, hogy kicsit csalódtunk. Az ételek mennyiségével nem volt gond, azonban ízekben és minőségben van min javítani. Arra számítottam, hogy - mint ahogy eddig minden étteremhét alkalmával - most is találkozom valamilyen új ízzel, textúrával, tálalási megoldással, ez azonban nem valósult meg. Sőt, a lágy csokoládétorta nem volt lágy, a salátámban fonnyadt levelek voltak, a férjem rántott Fledermaus-a pedig cupákos volt. Összességében a hely hangulata jó, a személyzet kedves és segítőkész, éhesek sem maradtunk, viszont az ételek tekintetében többet várnék el egy ilyen étteremtől.
T. Márta
- 2020. október 13., kedd 11:22