Korábban már voltunk az étteremben, akkor nagyon jó tapasztalatokkal távoztunk, hozzá kell fűznöm, azóta lecserélődött a személyzet. Most a DiningCity alkalmával ismét ellátogattunk és nagyot csalódtunk. Este 20 órára volt asztalfoglalásunk, kb. 20:05-kor tudtuk elfoglalni a helyünket. A fogláláskor kérték, hogy jelezzük, melyik menűsort szeretnénk, amit meg is tettem.Rendelés felvételénél ismét elmontuk mit szeretnénk, illetve kértünk két italt. A párom pár perc múlva megkapta amit kért, nekem pedig kb. 15 perc elteltével hozták ki. Az ételre türelmesen vártunk, de amikor a szomszéd asztalnál ülő társaság akik később érkeztek, már nagyban falatoztak, keztünk türelmetlenek lenni. A párom 3-4 alkalommal is jelezte a pincérnek, hogy nem értjük az okát annak, miért nem szolgálnak ki, majd 21:03 órakor végre kihozták az ételt. Még mindig volt egy csavar a történetben, mert az egyik menűsor nem az volt, mint amit rendeltünk. Természetesen azt mondtuk, hagyják itt, mert nem szeretnénk újabb egy órát várni, már mindegy mit eszünk. Engesztelés képpen kaptunk 15% kedvezményt, de ez nem kompenzálta azt az 1 órát, amíg várakoztattak minket.
Kátai Ildikó
- Tuesday 19/03/2024