"Uraim, én önökkel megyek, ha kell, a pokolba is. Ehetetlen a koszt. Mansonban csak rossz ételeket főztek. Azt még kibírom. De itt jó ételeket rosszul főznek, és abba meg kell halni." (Rejtő)
Hosszú várakozást követően (párom örökös vétózásának köszönhetően) jutottam el a Ropogósba. Tőlem kb. negyed óra, neki "vendéglő a világ végén".
Be kell valljam, rettenetesen tetszett az étlap, a koncepció, a látványvilág, az ételek Fb-on közzétett fotói, Vajda Pierre gasztrokritikus áradozása erre csak rátett egy lapáttal. Szóval nagy várakozás előzte meg a látogatásunkat.
Általánosságban a kóstolt ételeket a túlontúlontúlontúl gondolás jellemezte: az élmény kárára. Sok esetben az 1000 féle (szó szerint) összetevő, fűszer, elkészítési mód keresztbe vert egymást. Az ízek nem harmonizáltak, hanem valami rettentően furcsa, bizarr egyveleget alkottak, amely egyetlen falat ízlelése során az ötféle ízskálát produkálta. Olyan egyenként is sajátos ízvilágú elemekből álló kreációk kerültek elénk, melyeknek minden egyes eleme, külön külön is önálló alkotás volt (érezhetően minőségi alapanyagokból, rettentő gondossággal és nagy szeretettel alkotva). De a főétel, köret, savanyúság (kísérő zöldségek) ízesítése abszolút nem harmonizált egymással.
Bár voltak kiemelkedő alkotások, de a sorozatos rossz élmény rányomta bélyegét a vacsorára.
Előétel:
- Gomba tea: ha van olyan étel, amit javasolnék azonnal levenni az étlapról, akkor az EZ. Esetleg újragondolni a lazac-rókagomba kreációra ráöntött ezerízű alaplevet és leves helyett egy minimális felöntést kapjon DE SEMMIKÉPPEN SEM EZZEL A LÉVEL!!!!!!!!!
A lacaznak már eleve van egy markáns íze, a rókagombának is, a lének is, és a kezét törném annak, aki a lébe jó ötletnek gondolta valami frissen szedett, békalencse kinézetű füveket beledobálni. Szavakkal leírhatatlan, ehetetlen borzalom lett az eredmény. Leginkább a mentoloshoz hasonló, kellemetlen íz dominálta le mind a halat, mind a gombát.
De a rendelésnél, a pincér faggatása ellenére sem derült ki számunkra, hogy levest kapunk. ....
0 csillag
- Kacsatatár: ZSENIÁLIS! Minden eleme finom volt, tökéletesen harmonizáltak az összetevők, pirítóssal kiváló volt. Szerelem elsőre. 5 csillag
- Borjúmáj: tökéletesre sütött máj, kiváló burgonyapürével, kísérőnek sült kápia (?). Én az articsókát nem igazán kedveltem benne, hozzá nem tett, a keménységével inkább elvett belőle, de összességében finom volt. 4 csillag.
- Bárány. A hús jól elkészített, bár a végére már megjelent némi faggyús mellékíz is benne, de lehet ezt csak én hallucináltam. A hiba itt is a szokásos: ízek halmozása koncepció nélkül. A különleges, fűszerezett húshoz kapunk barna burgonyapürét és valami savanyított lencsét ... Sok, túl sok. SOKK. Hangsúlyeltolódás, diszharmónia.
3 csillag
- A bárányhoz kísérőként ajánlott Merlot kiváló volt, tökéletesen oldotta az ételek miatt kialakult feszültséget. A valaha kóstolt legjobb bor, tökéletes párosítás erős húsokhoz, nehéz ételekhez. 5 csillag
- Desszert: TÖK - zseniális, finom sütőtök krém marcipánban. formálva, mesteri kivitelben, tökéletesen harmonizáló ízek! 5 csillag.
- Desszert: somlói kreáció. Alaposan újragondolva. Mind a kivitelezés, mind a beltartalom zseniális, tökéletes, nagyon finom. Párom a fahéj miatt nem szerette, talán érdemes emiatt az étlapon ezt az elemet kiemelni, feltüntetni.Számomra a másik desszerthez hasonlóan tökéletes gasztronómiai élmény volt. 5 csillag
Az adagok bőségesek, a kiszolgálás tökéletes, szinte pár percen belül kaptuk az ételeinket, igaz, nem volt nagy tumultus.
Összegezve:
"mutatis mutandis" (a szükséges változtatásokkal) sok sikert kívánok az étteremnek a célkitűzéséhez! ;)
Farkas Roland
- 2026. október 05., hétfő 07:16