Az étteremhét extra napok alkalmával látogattunk el ide.Összesen öt féle fogást kóstoltunk és ettünk meg ezen alkalommal. Előételként a "Palócleves abált bárányoldalassal és mangalica csülökkocsonyával", jó hosszú nevű, és a "Török vöröslencseleves sucukkal és kecskefetás börekkel", szintén impozáns névvel ellátott, levesekkel barátkoztunk. Jelentem mindkettővel mély barátságot kötöttünk. A palócleves ugyan eltért a hagyományostól, a címében olvasottakon kívül abban is, hogy nem sárgahüvelyű „zöldbabból”, hanem hosszú, haragoszöld, ceruzababból készült. Érdekességként említeném meg, hogy a répa és krumpli betétek golyót formáztak, amivel egyfajta játékosságot és könnyen „kezelhetőséget” biztosítottak a leves fogyasztója számára. Szemben természetesen a ceruzababbal, amit a hossza okán elég nehezen lehetett a kanálon egyensúlyozva „betermelni”. A bárányoldalas sem kivétel ez alól, de a kiszolgálás volt annyira figyelmes, hogy plusz szalvétával és csontos tállal készültek. A vöröslencse leves kissé szegényesen volt körítve, mármint ami a betéteket illeti, szemben a palóccal. De a kolbász csipsz és börek, ami ugye nem benne volt, hanem mellé lehetett rágcsálni, egy nagyon egzotikus, finom fogást faragtak a levesből. A főételek közül a„Supreme csirkemell narancsos sütőtökrizottóval és pirított mézes Hokkaido tökkel” illetve „Rozmaringos bárány mentás-paradicsomos okraraguval és török lepénnyel” ajánlatot választottuk. Nagyon jó választások voltak, bár nem tudjuk, hogy a többi milyen lett volna. A csirkemell olyan volt, amilyennek lennie kell. A rizottó is pont annyira volt narancsos, hogy még éppen ne tűnjön édességnek. A Hokkaidó tök számunkra újdonság volt, engem egy kissé gesztenyére emlékeztetett az íze. Remekül összepasszolt a rizottó, a tök és a díszítésként kapott pirított tökmagok. A török főételt kíváncsian ízlelgettük mindaddig, amíg el ne fogyott. A bárány „tépett húsnak” készült, majd formázva lett és lepirítva, nekem újabban ez a forma a kedvencem. A mentás paradicsomszószban a mentától tartottunk, de nem kellett, nagyon kellemes volt az összhatás. Okrát talán még sosem ettünk, bár tisztában voltunk vele, hogy milyen. Hosszú, zöld, ötszög keresztmetszetű termés, igen kellemes íze volt. Összességében egy egzotikus, de a mi ízlésvilágunktól nem nagyon messze álló, nagyon ízletes fogást ettünk. Itt kellett tartanunk egy kis szünetet: nagyon közel jártunk ahhoz, hogy már nem fér belénk több minden, pedig még hátra volt a desszert. Kedves pincérünk is látta ezt és felajánlotta, hogy ha zárásig bármikor jelzünk neki, hogy eleget pihegtünk és már van hely az utolsó fogásnak, máris hozza. És amikor már azt hittük, hogy mind ízekben, mind pedig tálalásban nem fognak meglepetések érni, akkor kaptuk meg a választott desszertet: „Mákosguba-felfújt pezsgőmártással és joghurtos megy fagylalttal”, két hatalmas adagot (!). Leírhatatlan látvány, gyönyörűség, az embernek nincsen szíve elrontani a kompozíciót, csak nézné még jó sokáig, gyönyörködne benne, addig is emésztheti az előző fogásokat. Pillekönnyű, gőzölgő mákosguba henger pezsgőmártás ágyon, leöntve mákos-sodóval, megkoronázva egy habcsókkal, mely szép lassan rá is olvad a tetejére. A fagylalt, melybe egy mákos fehércsoki ropogós volt beleszúrva, is megolvadt, mire leküzdöttük mind a ketten a saját adagunkat. Némi füge is díszítette a tányért, mandula forgácsokkal és egyéb „morzsákkal”, ropogós textúrákkal gazdagítva az édességet. Ez maga a mennyország, gondoltuk, csak az árnyékolta be a fenséges élményt, hogy már tele volt a bendőnk. Maradandó élményt kaptunk, ez úton is köszönjük. Még visszajövünk, az biztos.
Román Gábor
- 2023. november 05., vasárnap 13:57