Nagy reményekkel érkeztünk az étterembe kedd este. A VakVarjúban már voltunk korábban (Úlipótvárosiban), azzal nagyon meg voltunk elégedve.
Most viszont csalódnunk kellett. Az előételt ugyan 20 perc alatt megkaptuk, ami ízre egyébként korrekt volt.
Ezután viszont jött a végeláthatatlan várakozás. Másfél óra után sem kaptuk a főételt, ellenben egy újabb adag előételt kaptunk volna, amit jeleztünk, hogy már túl vagyunk rajta több mint 1 órája. A kiszolgáló szerint ez képtelenség, mert megvannak még az evőeszközeink. Hiába mondtuk, hogy elég volt egy kés az előételhez, nem hitte el, aztán elvitte a maradék előétel evőeszközt. Kérdeztük, hogy esetleg elfelejtettek minket, de megnyugtattak, hogy szó sincs róla.
Mégis, a mellettünk levő asztalhoz, akik később érkeztek nálunk, megjött a főétel, a türelmünk viszont elment, kifejezetten idegesek lettünk.
Összefoglalva, több, mint másfél óra várakozás után meguntuk, és eljöttünk.
Korrekt volt , hogy nem számolták fel az előételt és a fogyasztott italokat, az viszont nem volt korrekt, hogy a várakozás alatt egyszer nem jöttek oda, hogy elnézést, kicsit (nagyon) sok lesz a várakozási idő, addig esetleg hozhatunk valami kenceficét. Vagy hogy mikor megérkeztünk, jelezhették volna, hogy ez nem lesz sétagalopp és ha nincs türelmünk, ne is üljünk le.
Valamilyen szinten megértem, hogy a tömeg miatt elcsúszott a dolog (igaz, előre pontosan tudják hányan foglaltak itt az étteremhét oldalon), de az már zavart, hogy tájékoztatást nem kaptunk a hosszú várakozási időről.
Kár, pedig kíváncsi lettem volna a főételre és desszertre is.
Talán legközelebb
Kovács László György
- 2021. október 07., csütörtök 11:13