Kettős értékelést küldök, mert 2016 őszén kétszer is meglátogattuk a Hachapuri éttermet; egyszer nagyobb társasággal, egyszer a párommal.
A legnagyobb csalódás, hogy az Étteremhéten adott azonos nevű fogások lényegesen kisebb adagok voltak, mint a normál fogások; mondhatni fél fogunkra is alig elegendőek (volt alkalmunk összehasonlítani a saját fogásainkat a "normál", nem Étteremhetes vendégek fogásaival).
Ez különösen azért csalódás, mert az étlapon a fogások úgy vannak fotózva, hogy a tenyérnyi méretű tányérok is hatalmas tálaknak tűnnek - szembesülni a valósággal lesújtó volt. Konkrétan azon járt az eszünk, mit együnk még a vacsora után, hogy ne maradjunk éhesek (a vékony, karcsú lányoknak is, mielőtt megkapnánk, hogy zabálni vágyó férfiak panaszát írom).
A méretekre egy példa: a csirkehúslevesnél az étlapon az szerepelt, hogy negyed csirkéből készül; ehhez képest negyed verébnek is kicsi lett volna az a húsdarab, amit a kb. másfél deciliteres tányérkában találtunk.
A nagyobb társasággal hosszú asztal mellett ültünk; itt a padok annyira mélyen voltak az asztaok mellett, hogy kis túlzással az állunk volt az asztalon; ráadásul a hosszú asztal sok kisebből tevődött össze, és amikor próbáltuk beküzdeni magunkat a belsőbb ülésekre, rendre arrébb, a padtól távolra toltuk az asztalokat, köszönhetően azok hatalmas egyben lábának, amelyek között alig volt hely a padlóra támasztani a lábunkat, beülés közben.
A párommal az egyik kétszemélyes asztalhoz kerültünk, amelyek annyira közel vannak egymáshoz, hogy a szomszédos asztalnél ülő vendég kezét könnyebben meg tudtam volna fogni, mint a szemben ülő páromét. Minden beszélgetés áthallatszik a másik asztalhoz - nagyon zavaró.
Az asztalunk a bejárati ajtótól a második sorban volt; s hiába az ajtó melletti üvegparaván, mellette minden érkezővel bejött a hideg. A bejárati ajtó furcsasága ugyanis, hogy nagy erő kell a kinyitásához, mégis olyan lassan csukódik be, hogy mire bezáródna, a következő vendég nyitja. Az ajtóhoz legközelebbi asztaloktól el is vándoroltak a vendégek.
A nagyobb társasággal vacsorázva szerencsénk volt; a pincérnő korrekt volt; a párommal vacsorázva rosszabbul jártunk: a pincérfiú elkezdte írni a rendelésünket, s miközben mondtam a fő fogásokat, belevágva megkérdezte: "Előétel után mit szeretnének?" Ez csak egy példa az "élményeinkből".
Minden Étteremhéten meglátogatunk három-öt éttermet; általában pozitív tapasztalatokat gyűjtve. A Hachapuri egyáltalán nem ilyen volt: az érkezéstől számított egy órán belül már elhagytuk az éttermet. Futószalagos kiszolgálás; a pincér a főétel utáni tányérokat összeszedve már azt kérdezte, hogy kávét kérünk-e a desszerthez.
Apropó desszert: egy hagyományosnak (grúz eredetűnek) mondható desszert volt az étlapon; minden más univerzális általánosság; amelyből a mogyorókrémes banános hajó a leghajmeresztőbb. A második látogatásnál ezt kértem: azt feltételezve, tettek bele valamilyen grúz csavart: jelentem nem. A banánt egy (!!!) kb. két milliméter vastag szeletke jelképezte.
A fizetésnél láttuk, hogy a szokásos Étteremhetes díjra (3.300 HUF) is felszámítják a szervízdíjat - ezzel máshol még nem találkoztunk, inkorrektnek tartjuk, hiszen "szabott áron" fogyasztunk, borravalót pedig akkor akarunk adni, ha elégedettek vagyunk. Itt nem állt szándékunkban.
A tapasztalat azért is kellemetlen számunkra, mert korábban olyan területen éltünk, dolgoztunk, ahol a grúz konyha "hazainak" és elismertnek számított. A Hachapuriban a grúz konyha megcsúfolását tapasztaltuk, a legfinomabb a lavas (a kenyerük) volt, a többi felejtős. :(
Többet nem áll szándékunkban ide ellátogatni és másnak sem javasoljuk.
János
- 2016. október 16., vasárnap 16:04