Ismeretségünk az Astoriával még a 60-as években kezdődött, amikor erre jártam haza a gimiből. Elegáns, szép hely volt akkor is, mint ahogy a Kossuth Lajos utca sem volt oly lepusztult és piszkos, mint manapság. Jól öltözött emberek sétáltak itt délutánonként, összekarolt barátnők és összebújt párok nézegették a fényes kirakatokat. Örültem, mikor most megláttam az Astoria hirdetését: nézzük meg, gondoltam, hogy tudta ez a hely megőrizni régi hangulatát a mai, terítő-nélküli,kerti székes, romkocsmás ,bisztrós világban.
Az élmény nagyszerű volt. A patinás kávéház ma is a nyugalom szigetét kínálta
nekünk. A terítés elegáns, kifogástalan abroszokkal és damaszt szalvétákkal.
Az udvarias és beszédes felszolgálóval, T. úrral jó volt emlékezni az évtizedekre,
amelyeket itt töltött.
És az ennivalók! A fehérbab krémlevesben tízesével úszkálnak a parányi koktélrákok. A harcsapaprikás fenségesen omlik szét a szájban, remek az állaga
a juhtúrós canelloninak. A "hab a tortán" a hely nevét viselő palacsinta, kókuszos fehércsokoládé-mártással és áfonyás túróval: adtunk egy pici pofont a fogyókúrának...
Köszönjük ezt a remek kis délutáni gasztró-élményt!
Ezt a helyet olyanoknak ajánljuk, akik a régi elegáns, patinás polgári vendéglátást
szeretnék viszontlátni a rohanós, menza- jellegű étkeztetés helyett, ahol farmerban és pólóban járnak a szűkszavú pincérek, mit sem tudva az ajánlott ételekről...
Jövünk máskor is, talán a most induló CoolTúra estékre, melyekre az időközben előkerült konyhafőnök asszony igen kedvesen meg is invitált bennünket.
M. Ákos
M. Ákos
- 2016. október 22., szombat 13:20