Ebédre foglaltunk asztalt, az egy dolog, hogy nem is volt a helyszínen konkrét asztalfoglalásunk, de legalább hely volt, ahova leüljünk. Nagyjából 30-40 perc után megkaptuk a két limonádét, amit kértünk, több mint 1 óra után pedig az előételt is kihozták nekünk. Amikor már 1 óra és 45 perce tartózkodtunk az étteremben, és még mindig nem láttuk a főételünket készülni (látványkonyha, az emeletről pontosan látható, mi történik), akkor felálltunk és az előételek kifizetése után távoztunk. Egyáltalán nem volt sok vendég, viszont több asztal is várt az ételre, iszonyatosan lassú volt a konyha és úgy éreztük, hogy a legdrágább Étteremhét ajánlatért illene sokkal-sokkal többet nyújtani annál, mint hogy közel 2 óra várakozás után az ember még a főételéig se jusson el. Az előétel egyébként finom volt, de nem megyünk vissza többet.
Sz Sz
- 2024. október 20., vasárnap 08:32