Kellemes belvárosi oázis, több nemzet konyhájának fúziójával. Az ételek ízletesek, de egyik fogást sem tudnám kiemelni sem a tálalás, sem a kreativitás tekintetében. A Michelin ajánlást én túlzásnak tartom. Ilyen, vagy ehhez hasonló színvonalú étteremből azért van jónéhány a városban. A kiszolgálás roppant lassú, pedig összesen 3 asztalnál volt vendég, melyek közül két asztal Étteremhét menüből, nem á la carte rendelt. A felszolgáló valamiért csak a mellettünk ülőknek mondta el az ételek kiérkezésekor, hogy mi van a tányéron (lehet úgy gondolta, ha érdekel bennünket, figyeljünk oda akkor, amikor náluk beszél az ételekről). Az étterem design díjat is kapott. Ez még a Michelin ajánlásnál is érthetetlenebb. A most divatos agyon műanyag növényezett környezetben eklektikus hangulatú elemek (van itt kávéházi stílust idéző rattan szék, natúr bárszék, és art dekos elemek is, a most divatos francia bistro hangulatot idéző csempézett asztalokkal). A teraszra még nem lehetett kiülni, de az már most látszik, hogy az igazán hangulatos színfoltja lesz a térnek. Összességében jól éreztük magunkat, de a “valós értékeihez” képest túl van hype-olva.
B. Boglarka
- 2024. március 13., szerda 10:51