Azt hiszem, ezzel meg is volt az utolsó indiai étterem ami a Dining City keretein belül versenyez, és azt kell mondjam, hogy minden szempontból ez a sereghajtó. Dacára ennek nem mondom, hogy nem mennék vissza, mert lehet csak kifogtam a egy peches napot, és ha a sima currys bárány is ilyen csípős, kíváncsi vagyok milyen lehet a vindaloo. Az étlapot tanulmányozva sok ételük autentikus, a személyzet is, kedvesek, és persze nincs alkohol, de hát indiai szokjunk már ehhez hozzá, itt mango lassit kell fogyazstani rogyásig.
Maga a hely nagyon kicsi, két szintes, nem valami jó körnéyken van, 32-esek tere és attól még befelé a dzsumbujba. A WC úgy katasztrófa ahogy van, azért van egy 15 asztal, azt egyetlen képtelen kiszolgálni főműsoridőben.
A pincérek leterheltek, ahogy bevágódott még két három asztal, máris félórára nőtt a várkaozási idő a fogások között.
Levest nem kérünk indiaiban, ez egy ököszabály, úgyhogy papdam, vagy hagymás bhaija. A papadamot ismertem már, de inkább azt kértem volna, mert ez nem igazán hozott lázba, ami dicséretes hogy csicseriborsóliszttel panírozták, és a mentaszósz elég jó volt, de ahhoz, hogy ez ropogós legyen nagyjából újjá születnie, félig nyers volt, amikor még herseg a bunda alatt, a tészta palacsintaszerű, most mehetek egy másik helyre, hogy egyek autentikusat.
Bisztró kategória a hely, de minden bárány már pluszos, persze azt kérek, a tálalás igen szép, a csilis-currys mártás fenséges, a bárány ehető, bár sikeresne kihozták a legmócsingosbabat, amit valaha ettem, én ezt azért már nem szolgálnám fel, akkora índarabok voltak benne, amit nemhogy a fogam a kés nem bírt elvágni, következő darabon megint hártyázni kell. Végtelenül kiábrándító, nem hiszem, hogy ezt indiában megennék... bár. Mindenesetre én nem ettem meg. Kicsit el is vette az étvágyam.
De ennél is rosszabb a naan, elsőre örültem, hogy nem spóroltak vele, adtak vagy négyet, és látszik most gyúrták, de azért nem félig nyersne kellett volna kihozni, és nem cska tésztás, lisztes, de még ízetlen is, se olivaolaj, se fokhagyma. A Curry adott neki ízt, de hát félig nyers könyörgöm!
A desszertek nem rosszak, Gulab Jamun, meg Rasgulla, előbbit már ismerem, onnan tudom, hogy nem a Rasgullát kaptam, amit kértem, de hát ezen már meg se lepődök. Borzalmasak az indiai desszertek, minden úszik a cukros lében, pláne akkor, ha nem azt eszed, amit szeretnél.
A mango lassi jó volt, 10k összesen, így mulat egy magyar úr. Nem mondom, hogy éjfélre nem voltam már éhes.
Magyar Tibor
- 2024. március 16., szombat 01:29