Értékelések és vélemények


4,7

(43 Recensies)


Konyha

4.5

Kiszolgálás

4.9

Hangulat

4.5

"Értékelés"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Elégedettek voltunk, már ötször ettünk ott az elmúlt 2 évben.
Kocsis Ágnes - 2023. február 24., péntek 15:35

"Öreg Mókus Harapós Kölykével megint jót evett"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Hétköznap 13.30-ra volt 1 fő részére foglalásom a DiningCity-n keresztül az étterembe a Libanapokra. 26 éves Fiammal együtt érkeztünk. Az étterem telt házzal ment, amikor megérkeztem láttam a felszolgálóhölgy kedves arcán átfutó felhőt, hogy istenem, ezt a törzsvendéget most el kell küldenem, de aztán a DiningCity-s foglalásom feloldotta a problémát. Nem volt gond azzal sem, hogy egy helyett két fő jött, leültettek minket az ablak mellé egy kétszemélyes asztalhoz. A kezdeti megrázkódtatásra gyorsan kértünk is egy-egy búzasört, amihez még citromot is kaptunk. Levesnek libalevest kértünk, ami nagyon finom volt, ezért aztán jól megdicsértük. Főételünk mind a kettőnknek libacomb volt, ami a várakozásainkat felülmúlta (roppanósan kemény, de papírvékony bőr és belül puha hús). Desszertnek flódnit ettünk. Mivel már jóllaktunk és csak a szemünk kívánta a sütit, ezért csak egy adagot kértünk két tányérra tálalva, ami mindkettőnknek elég volt és szintén ízlett. A kiszolgálás végig kedves és udvarias volt, de hát ez amúgy is a hely egyik védjegye. Az étkezés során a két menüsoron (leves, libacomb, flódni) kívül, ittunk még fejenként két-két búzasört, egy kapucsínót és egy eszpresszót. A számla borravalóval együtt 28eft volt, ami teljesen rendben is van. Pontozáshoz: úgy pontozok, mintha egy iskolában érdemjegyet kéne adni azzal a megkötéssel, hogy 4,5csillag jelenti a jelest, az 5,0csillag pedig a dicséretes jelest. Így a pontszámom itt: konyha 5,0; hangulat: 5,0; szerviz: 5,0. (Meg kell, hogy jegyezzem ez az első összesítésben is 5,0 minősítésem, pedig már jópár kritikát írtam, köztük városszerte ismert éttermekről is.)
Nagy Tibor - 2022. november 12., szombat 12:36

"Kellemes vacsora "

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A vendéglő kellemes, nincsenek túlzások a berendezésben, a mosdó tiszta. A libaleves tartalmas volt, de az ízesítés nekem kicsit visszafogottabb sikerült, a sütőtök krémleves viszont finomabb volt. Libacomb volt az egyik főétel, a hús zamatosra sütött, a párolt káposzta remekül kisérte a húst a hagymás tört burgonyával együtt. A másik főétel rozé libamell volt, véleményem szerint az egyik legjobb, amit valaha ettem, nem beszélve a kimondottan remekül sikerült cékla-chutney és sütőtökös rétes köretről! A kiszolgálás figyelmes, kedves, mindig jelen voltak a vacsora során, de sosem zavaróan. Összességében nagyon finom ételeket hozott a vendéglő konyhaja, remek hely!
Gilyen Timea - 2022. november 12., szombat 05:31

"Harapós"

3,3
Konyha: 2 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 2
A menüsor izgalmasan hangzott, az ízek jók, de a fogások kivitelezésébe több komoly hiba is csúszott; a fácánleves raviolija öklömnyi méretű és 1 cm vastag tésztából készült és - a mérete ellenére - húst nyomokban tartalmazott. A vaddisznógerinc nagyon rágós volt, míg a fekete erdő desszert valahogy nem állt össze (külön álló piskótalapokra egy-egy habrózsányi krém és egy-egy meggyszem került). A sertés szűzpecsenye finom volt, jól készült és a gesztenye torta is ízletes és szép volt. A felszolgálók végig figyelmesek és kedvesek voltak, de az áthatóan erős hagyma- és olajszag, amely állt az étteremben, sokat levett a hangulatból. Bár a foglalási visszaigazolás szerint a menüsor ára a szervízdíjat is tartalmazza, a számla kiállításakor jelezték, hogy nincs benne szervízdíj.
N. Márta Márta - 2022. október 19., szerda 14:12

"Haraptunk valami nagyon finomat"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Korai időpontban mehetünk, mert nem voltak sokan, de késöbb megtelt az ètterem. Az Étterem hét alatt szoktunk új dolgokat kipróbálni és most sem csalodtunk. Az adagok megfelelőek voltak ès finomak.
Kováts Orsolya - 2022. október 18., kedd 19:25

"Remek kis vacsora"

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Kllemes, barátságos hely, családias entériőrrel. Az ételválaszték kiváló, nem a megszokott fogásokkal. Máskor is jövünk!
Berényi Sarolta - 2022. október 17., hétfő 17:49

"A választék kitűnő…"

3,3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 3
A Zellerkrémleves egy tévedés, a levest nem tudtam külön választani az epervelő rátéttől, így nagyon zavarták egymást. A Vaddisznógerinc és a szalvétagombóc (!) kemény volt, így az ígéretes étlap nem hozta a várakozásokat. A desszertek nagyon frissek, de sajnos elég ízetlenek voltak. Amit ettünk: Levesek/előétel: Zeller-eper duó krémleves és Vad pástétom áfonya krémmel, pirított házi kaláccsal; Főételek: Vaddisznógerinc gesztenyés burgonyakrokettel, camembert-es narancskrémmel és Kacsamell filé vadasan, szalonnás, zöldfűszeres szalvétagombóccal; Desszertek: Fekete erdő desszert és Narancsos, csokis gesztenye torta.
B. L. - 2022. október 17., hétfő 15:52

"."

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Az elején nagyon kedvesen, gyorsan lett felszolgálva minden, de a kávé felszolgálása után már nem jöttek az asztalunkhoz, így nem tudtuk jelezni, hogy fizetnénk. A másik pincér volt közelebb, neki tudtunk szólni, azt mondtam intézkedik, de további 15-20 percet ültünk, s senki felénk se nézett, mögöttünk szedték le az asztalokat.
K. Anna - 2022. október 17., hétfő 08:13

"XXII. Étterem Hét"

3,8
Konyha: 2 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Az étterem nem túl nagy, családias. A kiszolgálás megfelelő ütemben zajlott, és a felszolgálók kedvesek voltak. Az előételek finomak voltak és az adagok mérete is megfelelő volt. A főételeknél volt némi hiányosság: A kacsamájjal töltött csirkemell lehetett volna bátrabban fűszerezve és a hozzá tálalt burgonya gratein lehetett volna melegebb (az utolsó falatoknál már teljesen kihűlt). A vadas kacsamellnél a köret sok volt a hús mennyiségéhez mérten és a kacsa is túlkészült volt. Ezeket leszámítva az összkép pozitív és az ételek finomak voltak. Mindkét desszert ízletes és megfelelő mennyiségű volt. A narancsos gesztenye tortánál a tejszín habba szórt narancshéj sajnos nagyon gumis volt. Összességében a hely rendben volt, az ételek finomak és a felszolgálók is kedvesek. Külön pozitívum, hogy a tálalásra nagy hangsúlyt fektetnek, a szervírozott ételek megjelenésre egy felsőbb kategóriás étterem hangulatát hozzák, kár hogy ízben már elmaradnak ettől.
J Viktor - 2022. október 16., vasárnap 19:08

"-"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden a legnagyobb rendben volt!
Kittler Valter - 2022. október 16., vasárnap 11:29

"Kiváló "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon finomak voltak az ételek. A desszert vitte el a pálmát! Felszolgálók figyelmesek, udvariasak. Ajánlom mindenkinek aki jót akar enni egy jó helyen!
Gubritzky Erzsébet - 2022. október 16., vasárnap 11:10

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kedves, gyor, udvarias kiszolgálás
Hrasko Tamas - 2022. október 15., szombat 19:13

"Ebéd a Harapós mókusban"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek hely.
Magyarszéky Mariann - 2022. október 15., szombat 17:13

"ebéd"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
nagyon finom volt, gyors udvarias kiszolgálás
Lieb Ágnes - 2022. október 15., szombat 16:33

"Kellemes Étterem Hét vacsora "

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Jó választás volt az étterem, ízletes/izgalmas ételeket kóstoltunk. Kedves, figyelmes és gyors volt a kiszolgálás. A hangulat kellemes volt, csak azért nem max pont, mert elég pici az étterem és így kicsit zsúfoltnak hatott az egész. A konyha rész pedig azért nem max mert sajnos az egyik főétel hús része teljesen hideg volt (csirke májjal töltve), a csirke száraz, a máj pedig kemény annyira túlment. A vaddisznó szerintem jól készült, a házi gesztenyés krokett hozzá kiváló volt. A tépett fácánhúsos töltött tésztás fácán leves és a fekete erdő desszert hibátlan volt. Az adagok teljesen rendben és bőven elegendők voltak. Mi még visszajövünk ide, mert a normál étlapon van még néhány ígéretes étel.
Pusztai Ádám - 2022. október 15., szombat 08:07

"Ebéd Óbudán"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tökéletes ebédet kaptunk -ízletes ételek, gyönyörű tálalás. Nem kellett várakoznunk hosszasan a fogásokra.
Gerhardt Zsuzsanna - 2022. október 15., szombat 06:36

"Új felfedezés"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Az őszi Étterem Hét alatt fedeztük fel ezt az új csatlakozó éttermet. A húsleves és a vadpástétom nagyon finom volt, a rosé kacsamell vadas szósszal pedig egyszerűen isteni. A narancsos-csokis gesztenyetorta nagyon ízletes volt. Élveztük a vacsorát, köszönjük! Biztosan visszatérünk még ide!
Luca - 2022. október 15., szombat 06:22

"Középkorú házaspár"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek ételeket kóstolhattunk jó borokkal, rendkívül kedves kiszolgálás mellett.A háttérben szóló zene megválasztása és hangereje is kitűnő volt. Biztosan visszatérünk még!
Ildikó Galambos - 2022. október 15., szombat 06:12

"Kedves kiszolgálás gyenge vacsora"

3
Konyha: 1 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 3
Nagy reményekkel érkeztünk a kisvendéglőbe ami nagyon hangulatos volt! Kedves felszolgáló úriember viszont az ételek hagytak kívánni valót maguk után! Leves hidegen érkezett, vadpástétomnak semmi íze egyedül a szósz javított rajta. Főétel csak langyosan érkeztek a csirke ehetetlenül száraz sajnos az ehetetlen kategóriát súrolta, a szűz rendben volt ellenben hideg, a kacsamell jól volt elkészítve viszont a hozzá tartozó köret ehetetlen kategória úgy szintén. A fekete erdő desszert nagyon gyenge száraz brownie tésztából a gesztenyés sütemény viszont rendben volt!
Máté Schwalm - 2022. október 15., szombat 05:19

"Majdnem"

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Alapvetően egy kellemes kis étterem. A felszolgálás megfelelő, mindössze a sütinkről feledkeztek meg egy időre. A rendelt ételek közül a fácánleves nagyon finom volt, a vaddisznóhús kicsit keményre sikeredett, a krokett szépen visszaadta a gesztenye ízét. A desszertek közül a gesztenyés torta finom volt, a fekete erdő desszert meglehetősen jellegtelen. Mindazonáltal szívesen ajánlom ezt a helyet mindenkinek.
Miklós - 2022. október 14., péntek 17:54

"Aranyos, kellemes és családias étterem "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kedves fogadtatás, gyors kiszolgálás. Finom és bőséges ételek. Nagyon finom limonádé és kávé.
Lajos Krisztián - 2022. október 14., péntek 13:00

""

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
A vaddisznó rágósra sikerült, a levesek egyformák (kivéve a betétet)
Zsiga - 2022. október 14., péntek 06:59

"Nagyon kellemes volt"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Profi, kedves, kommunikatív pincér, ízletes, elegendő adagban az ételek. Különleges volt és finom.
Nagy Dezső - 2022. október 14., péntek 06:14

"Klasszikus "

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Finom ételek, figyelmes kiszolgálás, emberes adagok. Csak kicsit messze van nekem és az utca közvilágítása halovány.
Rutkai Ágnes - 2022. október 13., csütörtök 21:05

"Nem harap a mókus..."

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Az ételek házias jellegűek voltak, ugyanakkor a fácánlevesbe fácán nem került, de ízre nyomokban tartalmazta azt. A főétel megfelelő adagú és ízvilággal rendelkezett, ízletes volt és finom. A felkínált ajándék kávét végül nem fogyasztottuk el, vacsorára érkeztünk.
Jansik Gábor - 2022. október 13., csütörtök 17:02

"Ètteremhèt ősz"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Őszi ètteremhèt alatt látogattunk el a vendèglőbe. Autóval èrkeztünk, parkolóhely volt bőven a környèken, termèszetesen fizetős. Kedves kiszolgálás, illetve tiszta, rendezett, hangulatos beltèr fogadott. Nagyon finom èteleket kóstolhattunk, a minősèg ès a mennyisèg is 5 csillagot èrdemel. Először jártunk itt, de nem utoljára!
Márk - 2022. október 13., csütörtök 14:28

"Modern kockásterítős"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tetszett, hogy modern, mégis megvan a "kockásterítős" hangulat. Az ételek nagyon finomak voltak, nagyon jól eltaláltak az ízkombinációk (camambert-narancs). A kiszolgálás barátságos, udvarias. Biztos, hogy vissza fogunk menni még.
Bányai Nóra - 2022. október 13., csütörtök 08:15

"Csodás Mókus"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Hangulatos hely, igazán ízléses ételekkel! Köszönöm az élményt!
Hüse Júlia - 2022. október 13., csütörtök 05:52

"Remek hely"

4,3
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 3
Nem először voltunk itt, de a mai ebéd a maga különlegességeivel kiváló volt. A fácánleves, a vaddisznó gerinc és a köretei igazi különlegességnek számítanak. A tálalás nagyon szép és az adagok bőségesek.
Dr Kemenyne Berhidi Katalin - 2022. október 12., szerda 15:37

"Kiváló"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kedves kiszolgálás, finom ételek, igényes tálalás, csinos beltér.
Birinyi Alexa - 2022. október 12., szerda 08:53

"Móki"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az utóbbi évek legjobb étteremhét élménye. Nagyon jó választás volt, elégedetten és jóllakottan távoztunk :)
Nagy Virág - 2022. október 12., szerda 06:07

"☺️"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Nagyon jól éreztük magunkat! Nagyon finomak voltak az ételek!
Morár Szilvia - 2022. október 10., hétfő 20:20

"vasárnapi ebéd"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon hangulatos hely, kitűnő kiszolgálás. Az ételek is finomak, ízlettek nekünk. Érdemes kipróbálni a helyet, sokak kedvencévé válhat.
Varga Éva - 2022. október 10., hétfő 15:47

"Kellemes környezet, finom ételek, figyelmes kiszolgálás"

4,5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 3
Kellemes vasárnapi ebédünket fogyasaztottuk el a családias hangulatú kisvendéglőben. Az ételek nagyon finomak voltak, a menüsor kitűnő, az adagok szép nagyok, a kiszolgálás udvarias és figyelmes. Jól éreztük magunkat, köszönjük!
Kriszta - 2022. október 10., hétfő 07:28

"-"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A Dining city hèt keretèben talàltunk rà az ètteremre. A kiszolgàlàs, az ètelek ès a hely is minősègen felüli. Csak ajànlani tudom annak, aki hangulatos, àrban ès minősègben egy jó èttermet keres. Rendezvènyekre bèrelhető, egyedibigènyeket teljesítenek jó szívvel.
Vas Ildikó - 2022. október 09., vasárnap 18:08

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden nagyon finom volt. A fogások fantaziadúsak, a tálalás csodaszép. Az étterem hangulatos. Külön szerettük a zenét. A kiszolgálás figyelmes.Nagyon jól éreztük magunkat.
Zdroba Erika - 2022. október 09., vasárnap 17:12

"-"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Családias hangulat,udvarias kiszolgálás,fínom és megfelelő adag.
Krajcsi Ferenc - 2022. október 09., vasárnap 07:05

"Törzsvendég(?) új köntösben"

4,2
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
x
Nagy Tibor - 2022. október 08., szombat 19:26

"Tökeletes volt ! "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Egyszerűen tökéletes volt minden köszönjük! Nagyon profi és segítőkész felszolgálás kiváló és roppant finom ételek hangulatos belső tér! Ide biztos, hogy vissza térünk még!
Schäfer Bence - 2022. október 08., szombat 09:41

"Szuper Vendéglő"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Precíz, pontos kiszolgálás kedves felszolgálókkal.
Sós Beáta - 2022. október 08., szombat 05:47

"Hangulatos"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Finom ételek Kedves kiszolgálás
László András - 2022. október 08., szombat 05:20

""

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Finom ételek, barátságos légkör.
Nagy Péter - 2022. október 07., péntek 18:55

"Fiiinom"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon finomakat ettünk :) A fácánleves és a májpástétom is rendben volt, a szűzérme és a vaddisznó is nagyon jól sikerült fogások voltak. A gesztenyés desszert könnyed volt és ízletes, viszont a fekete erdő desszertet csak azoknak ajánlom, akik bírják az extrém csokis ízt, mert nagyon édes volt :)
Borbély Linda - 2022. október 07., péntek 08:03