Ebédelni mentünk a Bock Bisztróba Vonyarcvashegyre.
Szép idő volt, ezért a teraszon ültünk le, egy olyan asztalhoz, ami nem volt árnyékban.
A felszolgáló első kérdése az volt, hogy nem ülnénk-e át, egy másik, megterített asztalhoz, ami pont az étterem ajtajában volt. A teríték egy alátét, és az evőeszközök voltak, tehát két kézmozdulattal át lehetett tenni egy másik asztalra...Kérdezték, hogy ebédelni szeretnénk-e, mondtam, hogy igen, és már el is mentek az étlapért, és csak ekkor tudtam befejezni a mondatot, hogy a DiningCity keretében foglaltam az asztalt. Erre egy "ezt nem mondták" választ kaptunk, de hozták is a menüt. Az előételt, főételt sikerült egyből kiválasztanunk. A desszertet szerettük volna később kiválasztani, de erre egy nyomatékos "most Kell" felszólítást kaptunk. Az előétel hibátlan volt, viszont a füstölt sonkás előételhez egy kis pékáru jó lett volna. A kacsamell szintén hibátlan, a fogas viszont ízetlen, amit a rizottó is csak rontott...A desszert is rendben volt.
A DiningCity csillagért, és az ezzel járó felárért, amit, naivan úgy gondoltam, hogy a felszolgálás minőségében meg fog jelenni, vagy a hely nívójában, semmi extrát nem kaptunk. Sajnálom...
H. Gábor
- 2022. október 15., szombat 08:19