Ahogyan az előttem írók is már megjegyezték, különleges atmoszférája van a helynek. Elegáns belső terek, halk zongoraszó és olyan környezet, ahová simán el tudom képzelni, hogy száz éve még Krúdy Gyula kanalazta az ököruszály levest a sarokban.
A szervíz tökéletes, a tálalás elegáns és tiszta. A felszolgálók udvariasak, mosolyognak és látszik rajtuk, hogy értik a dolgukat és nem csak a pandémiát követő vendéglátós munkaerőhiány miatti magas bérek reményében adták a fejüket erre a szakmára.
Az ételsor, amit ettünk, fantasztikus volt (liba revü, szilvaleves, mangalicaszűz / négysajtos rizottó, brownie / tiramisu). A séfnek sikerült a megfelelő ízharmóniát megteremtenie és az ételek megjelenésükben is illettek az étterem hangulatához. Egyedül talán a desszerteknél éreztem azt, hogy kicsit elfogyott a séf kreativitása. Mind a brownie, mind a tiramisu önmagukban egyébként 100%-osak voltak, de szerintem elbírtak volna még valami csavart, trükköt, poént, ami kicsit kiemeli őket a szokásos, unásig ismert édességek közül. Ezzel együtt sem voltak csalódást keltők, sőt! Csak a marcipános szilvaleves és a kávés-fügés sajtos rizottó után vártam volna, hogy a desszerttől is kapok valami hasonló extra párosítást.
Nagyon kellemes estét töltöttünk el a Vadrózsa étteremben, tervben van, hogy hamarosan visszatérünk és kipróbálunk valamit á la carte is.
Őri György
- 2022. október 14., péntek 06:31