Régóta dédelgettük a tervet, hogy egyszer meglátogatjuk a méltán híres Michelin-csillagos Costes éttermet, és kivártuk a tökéletes alkalmat, amikor az étterem csatlakozik a Dining City országos étteremhéthez.
Idén októberben elérkezett a várva várt pillanat. Péntek délután ötre kaptunk asztalt és a háromfogásos menüt rendeltünk alkoholmentes italpárosítással. Utólag azt mondom, hogy ez egy nagyon jó döntés volt.
Már az elején kiderült, hogy itt minden apróságra figyelnek a Costesben. A kenyérkosár helyett egy kis műalkotás érkezett, a bekészítő amuse-bouche pedig apró volt, de robbant a szájban. Egymásra néztünk: na, ez jól indul. Volt egy kedves meglepetés is, de erről nem árulok el többet.
Az ételek végig izgalmasak voltak: merész párosítások, váratlan ízek és egy főétel, amely már a tálalásnál mosolyt csalt az arcunkra. Hogy miért? Azt mindenki fedezze fel maga. Az italpárosítás külön dicséretet érdemel: minden ital tökéletesen illett a felszolgált ételhez. Egy pillanatig sem hiányzott az alkohol. A desszert után pedig még egy kis édes búcsú is érkezett, hogy biztosan mosolyogva álljunk fel az asztaltól.
Amit viszont még az ételeknél és az italoknál is jobban tetszett, az az emberi oldal volt. A menedzser, a felszolgálók és a sommelier nemcsak mindent tudtak arról, ami a tányérra és a pohárba került, hanem kedvesen, mosolyogva teremtettek közvetlen hangulatot. Az ember már-már nem vendégnek, hanem szívesen látott barátnak érezte magát.
Bevallom, sokszor jártam már úgy, hogy egy régóta várt vacsora végül nem tudta hozni a hozzá fűzött reményeket. A Costes viszont bebizonyította, hogy a legnagyobb várakozást is felül lehet múlni.
Köszönjük az egész csapatnak az élményt és gratulálunk! Egyszer biztosan visszatérünk!
Zala Viktor
- Wednesday 14/10/2026