Najó, ez most nem jött be. A Katába úgy hívtak el, leginkább azért mentem, hogy kiikszeljem az étteremhét összes glutén/laktóz/mindenmentes helyét. Az összes helyre többnyire ebéd és vacsora közt érkeztünk, itt is, mi vagyunk egyedül az étteremben, amikor megyünk fél hétkor már dugig a hely. De öt órára már nem tudtunk foglalni, csak négyre. A kiszolgálás hebehurgya és lassú, tudom, hogy hipszterek vagyunk, tudom, hogy ritka a jó személyzet, De, ha csak egyetlen asztal van két órán át, akkor valahogy pörgessük már kicsit a menüt, ne kelljen tíz percet várni egy pohár vízre, és ne hangosítsuk fel az amúgy felettébb idegeítő hip-hop zenét, hogy beszélgetni se tudjunk. Ne adjunk öt szelet kenyeret az előételhez, és mikor kérek még kettőt, mert lenne még lazac amit rá tudnék tenni, ne hozzanak ki egy tucatot, inkább csinálják fordítva, előbb hozzák ki a tucat kenyeret és akkor nem kell pluszba kérni, bár igaz, akkor nem lehetne pluszba felütni. Ez már nem az 5.900-as belépőszint, ezek bosszantó malőrök, amik folyamtosan mérgezik a vacsorát. Én aztán sok mindent elnézek, de azt hiszem a pincér van a vendégért és nem fordítva, szakmai jó tanács nem segíti a munkáját, ha minden ujján van egy öklömnyi gyűrű. Értem, ez az ő egyénisége, de az meg az ő munkahelye, az nem zavar ha valaki smiley-s polóban szolgál fel, nem a legszerencsésebb, de nem zavar. Az viszont igen, ha a gyűrűi hozzáérnek a kajámhoz, fura de ebben a pandémiás világban ilyen furcsaságaim alakultak ki. Aztán kérdésemre hogy mi a gravlax, hú hát én nem is tudom, jah azt hiszem az egy sajt, ahá, én meg azt hiszem, hogy az egy lazac. Szóval az egy halas kaja. Egyébként nagyon ízletes volt, az egyik pozitív emlék az egész estéből. A vad raguleves totál felejthető, (érdeklődhettem volna, hogy miféla az a vad, de nyilván keresztkérdésekre nem készültek fel) mire az ember megeszi már az emlékét is elfelejtette. A főételek hasonlóan egyenetlenek, a mandulakérges jérce ehető, a vajas kebimbó és a glasszírozott (karamellel bevont) sárgarépa menti a menthetőt. A vajhal jobb, a melléadott nyokki nyilván bolti, nehéz, tömör, rágós, a parajmártás méregzöld színe teljesen természetellenesnek hat, de inkább nem írom le mire emlékeztet. Az egész kompozíciót a félbevágott, sült fokhagyma dobja csak fel. A desszertek közül az almáspite fojtós, szétesik és száraz. És aztán itt van a titokzatos Áfonyás joghurttorta, melynek létezéséről húsz perc után érkezett bizonyosság. Tehát délután négykor a három desszert közül nem biztos hogy mindegyik van, azok közül amivel erre a hétre készült az étterem. Én két okból is örülök, hogy sikerült találkoznom vele, az egyik, mert ha nem ezt, akkor megint panna cottát kellett volna kérjek, és ennyi sajttortát meg panna cottát mint az elmúlt héten már régen ettem, a másik, mert akkor sose tudom meg, hogy az Áfonyás joghurttorta egy igazi ízbomba - kellemesen savanykás, frissítő hatású és (cukormentes?) nem terheli meg a gyomrot - ugyanis én többet ide nem jövök vissza.
Magyar Tibor
- Thursday 16/03/2023