Reviews


4.8

(153 Recensies)


food

4.8

service

4.8

ambience

4.7

"Bock"

4.3
food: 4 service: 5 ambience: 4
Gyors kiszolgállás , finom ételek
Komár József - Sunday 16/10/2022

"Ebéd a Bockban"

3.0
food: 3 service: 3 ambience: 3
Ebédelni mentünk a Bock Bisztróba Vonyarcvashegyre. Szép idő volt, ezért a teraszon ültünk le, egy olyan asztalhoz, ami nem volt árnyékban. A felszolgáló első kérdése az volt, hogy nem ülnénk-e át, egy másik, megterített asztalhoz, ami pont az étterem ajtajában volt. A teríték egy alátét, és az evőeszközök voltak, tehát két kézmozdulattal át lehetett tenni egy másik asztalra...Kérdezték, hogy ebédelni szeretnénk-e, mondtam, hogy igen, és már el is mentek az étlapért, és csak ekkor tudtam befejezni a mondatot, hogy a DiningCity keretében foglaltam az asztalt. Erre egy "ezt nem mondták" választ kaptunk, de hozták is a menüt. Az előételt, főételt sikerült egyből kiválasztanunk. A desszertet szerettük volna később kiválasztani, de erre egy nyomatékos "most Kell" felszólítást kaptunk. Az előétel hibátlan volt, viszont a füstölt sonkás előételhez egy kis pékáru jó lett volna. A kacsamell szintén hibátlan, a fogas viszont ízetlen, amit a rizottó is csak rontott...A desszert is rendben volt. A DiningCity csillagért, és az ezzel járó felárért, amit, naivan úgy gondoltam, hogy a felszolgálás minőségében meg fog jelenni, vagy a hely nívójában, semmi extrát nem kaptunk. Sajnálom...
H. Gábor - Saturday 15/10/2022

"Bock vacsora "

4.7
food: 5 service: 4 ambience: 4
Az étel isteni, bőséges. Gyönyörű hely, szuper balatoni kilátás. Köszönjük!
Tóthné Verasztó Andrea - Friday 14/10/2022

"Bock Bisztró Balaton (Vonyarcvashegy) - Vonyarcvashegy"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Mindennel meg voltunk elégedve!
Szász András - Tuesday 11/10/2022

""

4.3
food: 4 service: 4 ambience: 5
Az étel megfelelő volt,a tálalás szép volt,annyi hogy kanalat elfelejtettek hozni.
Tarnai Károly - Monday 10/10/2022

"Ebed a balatoni Bock Bistroban"

4.3
food: 5 service: 5 ambience: 3
Miutan az etterem DinningCity csillaggal rendelkezik, sokkal tobbet vartunk a finom eteleken kivul a berendezestol, a nivotlan, olcso evoeszkozoktol es a tisztasagtol. Az ablak melle ultunk le, hogy a valoban gyonyoru panoramat is lassuk ebed kozben. Az ablakparkanyon harom db dekoracio volt, mindharom tiszta pokhalo, amit szova is tettunk a tenyleg nagyon kedves felszolgalo holgynek… Az etelek viszont kifogastalanok, es bosegesek voltak, de ilyen elhanyagolt kornyezetben nem igazan volt hangulatos szamunkra az ebed.
Zimmer Agnes - Monday 10/10/2022

"Nagyszerű"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Kíváló asztalt kaptunk a teraszon gyönyörű panorámával. Az ételek finomak voltak és fantaziadúsak. Kiszolgálás elejetől fogva végig kifogástalan.
Schmidt László - Monday 10/10/2022

"Szülinapra "

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Köszönjük,remek volt!
Jenes Gabi - Monday 10/10/2022

"Szuper volt"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Minden szuper volt
Bartók György - Sunday 09/10/2022

"Szörnyü"

1.0
food: 1 service: 1 ambience: 1
Több mint 2 hete foglaltam 10 szemelyre es aznap lemondtak!!! Több mint a fele külföldröl jöttek. A hölgy a telefonban annyira arogans volt es nem segitökesz:-( Nagyon elszomorito a hozzaallas!!!!! Többet biztos nem ajanlom senkinek!!!
Huber Hans - Friday 19/08/2022

"Akos"

4.8
food: 5 service: 5 ambience: 4
Minden rendben volt. Jót és jól vacsoráztunk fantasztikus kilátásban.
Puskas Akos - Monday 28/03/2022

"Balatoni étterem kipróbálása Budapestről"

4.2
food: 5 service: 5 ambience: 2
A Bock név révén picit többet vártunk az étteremtől, annak miliőjétől, berendezèsétől. Az ételek finomak voltak, gusztusosan voltak tálalva, de az a plusz éttermi élmény hiányzott. Talán a szezonon kívül más a hangulat a Balatonnál, de ez nem az étterem hibája természetesen. A személyzet nagyon kedves és udvarias volt, ajánlom kipróbálásra a helyet!
Sugár Emese - Sunday 27/03/2022

"Gasztro csúcs"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Minden tekintetben elégedettek vagyunk. A kiszolgálás laza, de tiszteletreméltó. A felszolgáló nyitott volt a kommunikációra és felvette a stílusunkat. Tehát kellően laza lett. Az ételek minden tekintetben felejthetetlenek voltak. Mindhárom fogás 10/10. A füstölt fogas céklával az eddigi éttermes tapasztalataink alapján (ami nem kecés) az eddigi legjobb előétel. Ezt ezután nehéz lesz űberelni. Életem legjobb paprikáscsirkéje. A férjem is imádta a pofát. A palacsinta is egy hatalmas ötlet. A limonádé szuper. A hely tökéletes, a többi személyzet is figyelmes, kedves. Ide biztosan visszatérünk. Szívből gratulálunk a csapatmunkáért. Itt nem csak vendég van, hanem szívvel lélekkel vendéglátás!
B. Eszter - Saturday 26/03/2022

"Hétfői vacsora Vonyarcvashegyen"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Zacskósból ilyen finomat még nem ettem.??
Tóth Jenő - Tuesday 22/03/2022

"Fantasztikus ebéd"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Az étteremnek előre jeleztem, hogy nem sok időnk van az ebéd elfogyasztására, így nagyon hamar hozták a fogásokat egymás után. Minden nagyon ízletes és gusztusos volt, teljesen meg voltunk elégedve.
Vántsa Dóra - Friday 18/03/2022

"Futás közben egy finom ebéd ami majdnem vacsora let"

3.3
food: 4 service: 1 ambience: 5
Gyönyörű helyen, finom ételek. A kiszolgálás nagyon lassú volt. Nekünk meg futnunk kellett tovább. :(
Seres László Gábor - Monday 11/10/2021

"-"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
A fogások kifogástalanok voltak, emellett a személyzet nagyon kedves és előzékeny volt. Kutyával érkeztünk, nagyon barátságosak voltak vele :)
Olajos Martina - Monday 11/10/2021

"Tökéletes volt"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Meg voltunk elégedve, rendkívül finomak az ételek, hangulatos a hely.
Bencze Gergő - Monday 11/10/2021

"Egy tökéletes ebéd egy mesés helyen"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Gyönyörű panoráma kifinomult ízvilág kedves személyzet! Az ételek íze örök élmény! A 3 fogás olyan bőséges hogy még a kávét is csak később tudtuk elfogyasztani! Minden elismerésem! Visszatérünk! ❤️
Csordás Éva - Sunday 10/10/2021

""

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Kristóf kiszolgálásával és az ételekkel is nagyon meg voltunk elégedve. Köszönjük.
Vigánti Ágnes - Sunday 10/10/2021

"Indián nyár"

4.0
food: 4 service: 5 ambience: 3
A Dining Étterem hét ételei egyszerűbbek és lényegében olcsóbbak voltak, mint az a fő étlapon az étterem fő mondanivalóját jelenti. Kevés a bontott bor vörösből, a pincérek figyelmesek, az ételek tisztességesen elkészíttettek, de mintha a fiatal szakácsok félnének az önálóságtól, vagyis a fűszerezéstől. A csapatba elkéne egy nő, aki figyelne az összhangra, a virágokra az asztalokon, a dizájn összevisszaságára és talán el tudná érni, hogy lecseréljék a törött sarkú ajánlótáblákat a falról.
Rajnai Attila - Sunday 10/10/2021

"Remek"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Nagyon kedves kiszolgálás, finom ételek! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Szira Violetta - Wednesday 06/10/2021

"étterem hét"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Minden szuper volt!
Martin Attila - Tuesday 05/10/2021

"Kiemelkedő"

4.7
food: 5 service: 4 ambience: 5
Az ételek és az alkalmazott technológia kiemelkedő, szép és elegáns tálalás, kitűnő borok.
Veronika - Monday 04/10/2021

"Kitűnő konyha"

4.3
food: 5 service: 4 ambience: 4
Remek ételek, véleményem szerint kiváló alapanyagokból, mesteri technológiával és tálalásban.
Zoltán - Monday 04/10/2021

"ízletes helyi étel ek"

4.8
food: 4 service: 5 ambience: 5
Nagyon jókat ettünk, szép környezetben, és nagyon kedvesek voltak, mindenkinek ajánlom! a palacsintát külön kiemelném, nagyon különleges
Bálint Sára - Monday 04/10/2021

"Vasárnapi napsütés"

4.8
food: 4 service: 5 ambience: 5
Kellemes élmény volt az ebéd.
Sütő Krisztián - Monday 04/10/2021

"Remek kiszolgálás, remek fogások"

4.7
food: 5 service: 5 ambience: 4
Az ételek egytől egyig remekbeszabottak voltak, a kiszolgálás pedig kimondottan figyelmes és jókedélyű. Csak ajánlani tudom az éttermet.
Zoltán - Sunday 03/10/2021

"Bock Bisztro Balaton"

4.8
food: 5 service: 5 ambience: 4
Tökéletes volt minden. Nagyon ajánlom.
Marosfalvi Rita - Sunday 03/10/2021

"Értékelés"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Csodás környezet, csodás ételekkel:-)
Varga Eszter - Wednesday 21/10/2020

""

3.7
food: 4 service: 4 ambience: 3
Finom ételek.A desszert belseje fagyos volt, ezen talán javíthatnának.
Attila - Tuesday 20/10/2020

"Minden klappolt"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
A környezet, a felénk irányuló figyelem, az ételek, mind-mind a lehető legjobbak, legjobban és legjobbkor értek el és érkeztek meg hozzánk! Köszönet érte!
Pölöskeiné Hertelendi Erika - Monday 19/10/2020

"Nagyszerű vacsora"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Nagyon kellemes családi vacsorát töltöttünk el az étteremben. A kiszolgálás figyelmes és udvarias volt. Kiadósak voltak az adagok. Az étterem is nagyon szép, a balatoni panorámáról nem is beszélve.
Magyar Milán - Monday 19/10/2020

"Bock Bistro Balaton"

3.7
food: 4 service: 3 ambience: 4
Szép kilátás a Balatonra, finom, ételek, de a kategóriájában nem kiemelkedő. A kiszolgálás gyengébb mint a konyha. Összességében rendben volt.
Békés Zoltán - Monday 19/10/2020

"Ebéd ősszel a Balatonnál"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Közel 400 km utaztunk egy ebédért. Megérte? IGEN. Csodálatos környezetben, fantasztikus ételek vártak minket. A kiszolgálás *5-ös. Az ízek, a tányérok kifogástalanok voltak. A séf SZOROSAN Rácz Jenő és Sárközi Ákos MELLÉ állhat, olyan tányérokat alkotott. Köszönjük
Dr Bágyi Barnabás - Sunday 18/10/2020

"Bock étterem"

4.8
food: 4 service: 5 ambience: 5
Szupi hely!
Vörös László - Saturday 17/10/2020

"Családi ebéd a Balaton mellett"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Finom ételek, pompás kiszolgálás és gyönyörű táj. Maximálisan elégedett voltam.
Eszter - Thursday 15/10/2020

"szuper"

4.8
food: 5 service: 5 ambience: 4
Jó hangulatú vacsora kellemes környezetben. Nagyon finom volt minden.
Árok Krisztina - Monday 12/10/2020

"SZF"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
X
Somogyi Zoltán - Monday 12/10/2020

"Itt még sosem csalódtam"

4.8
food: 5 service: 5 ambience: 4
Már 18 éve járunk ide (anno az első vendégek között voltunk) és még mindig visszajárunk... Különleges a hangulat, mindig figyelmes a kiszolgálás és nagyon finomak az ételek.
Nagy Éva - Sunday 11/10/2020

""

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Kiváló
Ágnes G. - Sunday 11/10/2020

"panorámás ebéd"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
minden első osztályú volt. csodálatos panoráma, a teraszon ültünk, ritka kellemes őszi idő, gyors, figyelmes kiszolgálás. hozzátéve azt, hogy még neves helyeken is hajlamosak a különböző ételekhez megrendelt borokat egyszerre kihozni, melyek felmelegedve már lényegesen kisebb élvezeti értékkel bírnak. itt minden időben érkezett.
Vargyai István - Sunday 11/10/2020

"Kiváló étterem a Balaton nyugati csücskén"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Az Étterem Hét keretében látogattuk meg a Bock Bisztrót és már a hely szépsége lenyűgözött minket megérkezéskor. A kiszolgálás kifogástalan volt és az ételek egyszerűen isteniek voltak! A főételt emelném ki, ugyanis rajongok a halakért és a párolt vagy grill zöldségekért, és az itt felszolgált remekművek levettek a lábamról! A hétvégénk csúcspontja volt, amint tehetjük visszatérünk!
Zudor Alma - Sunday 15/03/2020

"csodálatos kilátás, kiváló konyha"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Először, de nem utoljára jártunk itt. ízletes bivalygulyás, finom előétel után a fogas nagyszerű főétel az ötletes körettel, öntettel. Az édességek is hibátlanok. Gyönyörű hely, jó konyha, a Bock név nem okoz csalódást.
Tibor és Judit - Sunday 15/03/2020

"Max"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
x
Max - Wednesday 11/03/2020

":)"

4.7
food: 4 service: 5 ambience: 5
A kivalasztott etelek finomak, frissek voltak. A kiszolgalas gyors, a rose finom, a panorama gyonyoru!
Edit - Wednesday 11/03/2020

""

4.8
food: 5 service: 4 ambience: 5
Remek ételek, mind ízvilágra, mind küllemre, kellemes környezet és hangulat részesei lehettünk. Igazán jó választás volt!
Pölöskeiné Hertelendi Erika - Monday 09/03/2020

"Kellemes ebéd"

4.0
food: 3 service: 5 ambience: 4
A felszolgálónk nagyon kedves volt, de sajnos az ételek minősége hagyott kivetnivalót maga után. A budapesti Bock standard-hoz képest a főételeink egyik húsa nagyon kemény és ízetlen volt, míg a másik főétel petrezselymes burgonya köretének nagy része ehetetlenül kemény és szintén ízetlen volt. Általánosságban a fűszerek hiányát tudnánk megemlíteni. A helyszín gyönyörű, a hangulat kellemes (amikor nem rontja el a másik asztalnál ülő család gyermekének konstans kiabálása). Ettől függetlenül, köszönjük szépen az ebédet.
Koczó Gabriella - Monday 14/10/2019

"gasztro kirándulás"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
A hely meseszép. Panoráma a Balatonra. A pincérek nagyon kedvesek, az étel zseniális. Gyermekkel voltunk, aki el tudta magát foglalni, mert játszótér és játéksarok állt a rendelkezésére.
Cseke Tímea - Monday 14/10/2019

"Értékelés"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Finom ételek, és borok. Csak ajánlani tudom.
Kele Balázs - Sunday 13/10/2019

"Kitűnő étterem"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Nagyon finom különleges ételek, finom bor, udvarias, barátságos kiszolgálás. Az már egy plusz,hogy csodaszép a panoráma a helyszínről. Köszönjük
Parti István - Sunday 13/10/2019

"Bock"

4.7
food: 5 service: 4 ambience: 4
Remek volt! Köszönjük!
Ákos - Thursday 10/10/2019

"Kiváló"

5.0
food: 5 service: 5 ambience: 5
Kellemes ebédet fogyasztottunk a minap. Kitűnő süllőfilé, ropogós bőrrel. A tanyasi csirke szintén nagyon jó és szaftos, ahogy kell. Az étterem hangulatos, a kilátás gyönyörű. Most voltunk először, de jövünk még.
K. Orsolya - Monday 06/05/2019